2014. november 1., szombat

9. Rész



Sziasztok!  Sajnálom, hogy ennyit késtem, de nem jött az ihletem. Nem jött össze sehogy és kb. 5-ször újra írtam.  A legjobb barátnőmnek – Evelinnek -  köszönhetem, hogy megtudtam írni. Tudom, hogy borzalmas lett, de nem tudtam kierőltetni magamból semmi értékelhetőt.  Azért remélem tetszeni fog, még ha pocsékra is sikeredett.

Reggel Harry karjaiban ébredtem. Ő még nagyban szuszogott és aludta az igazak álmát. Én óvatosan felkeltem, nehogy zajt csapjak, majd az ajtó felé indultam. Halkan csuktam be magam mögött az ajtót és még halkabban szeltem át lábujjhegyen a hatalmas és fényűző lakást. Perrie szobája volt a cél, amit pár „zsákutca” után megtaláltam. Csendes léptekkel közelítettem meg az ágyát, majd egy nagy puffanással bedőltem mellé. Ő riadtában leesett az ágyról.

-Bazd meg! Kurvára megijesztettél! – rivallt rám.

-Azt hiszem, szerelmes vagyok! – ilyen bárgyú hangot még nem sikerült megütnöm.

-Jaj, de kis aranyos vagy, de most takarodj ki a szobámból, mert aludni akarok! – hangja sértette fülemet, de száján látszott egy kis mosoly amit elakart rejteni, de nem jött össze.

-Azok a rohadt pillangók, megőrültek.

-Pont, mint te. – hangos nevetésben tört ki, mire csak a szememet forgattam.

-Haha, nagyon viccesek vagyunk.

-Jól van na, csak ugratlak! – lökött vállba. Vigyora egyre csak nőtt és nőtt, levakarhatatlanul. – Dugtatok?

-Perrie! – Szóltam rá erélyesen és megdobtam jó erősen a párnával.

-Szóval igen.

-Perrie! Fogd be! Nem volt semmi!  - éles hangom töltötte meg a szobát.

-Oké, oké! – tette fel védekezés kép a kezét.

Fülsértő ricsajra lettem figyelmes, majd azt követő éktelen káromkodásra.

-…Ohh bassza meg! A jó édes kurva anyádba mennél el! A picsába! – hallottam meg Harry rekedtes, reggeli hangját. Perrie-vel abban a minutumban összenéztünk és már rohantunk is segíteni. Amint megérkeztünk láttuk, ahogyan a fürtös szitkozódva a lépcső alján feláll és leporolja magát. Hirtelen felnevettünk mire ő kissé sértődötten fordult felénk, de amint meglátott mosolyra húzta száját, így felfedve gödröcskéit. – Persze röhögjetek csak! – tetette a duzzogást.

-Tudod, hogy szeretlek. – szögeztem le. Mire felhúzta a szemöldökét, majd Perrie felé bökött a fejével. – Tudja.

-Ohh… - egy hatalmas derültmosoly kúszott ajkaira -  Tudtam, hogy szeretsz ez csak természetes.

-Tudod mit szeretek benned?

-A feszes fenekem? – erre egy kicsit felkuncogtunk a mellettem álló szőkeséggel.

-Nem… A szerénységed.

-Hmm... Megmutassam milyen szerény vagyok?- eresztett meg felém egy huncut kis mosolyt.

-Ne már srácok, menjetek szobára! - fordult felénk Perrie, majd átcsörtetett a konyhába. Harry közelebb jött majd a kezemnél fogva engem is oda terelt.

-Igaz is, éppen reggelizni készültem mikor leszánkáztam a lépcsőn.–mondta, majd pár tányért vett elő a szekrényből, miközben én leültem Perrie mellé egy székre. Harry a hűtőből egy doboz pizzát varázsolt elénk, majd felnyitva a doboz fedelét körbe mutogatta.

-Na, ki kér?- vigyorgott ránk. Barátnőmmel egyszerre feltettük a kezünket, majd kivettünk pár szeletet magunknak, és falatozni kezdtünk. Még megmelegíteni is elfelejtettük, olyan éhesek voltunk, ami a kihagyott vacsora után nem is volt csoda. Degeszre ettük magunkat mindannyian. A székbe hátradőlve Perrie kissé felsóhajtott.

-Most pedig visszafekszem. - mondta, majd indult is a lépcső felé.

A telefonom rezgése zavarta meg a nyugtom. Előhalásztam a zsebemből és megnyitottam az SMS-t.


Feladó: Niall

„Pizzát reggelire, nem korai? Amúgy jut eszembe 8 órára legyél kész megyek érted. N x”


Elolvasása után a vér kiszállingózott az arcomból.

-Valami baj van? – kérdezte Harry.


-Nem, nincs semmi. – küldtem felé egy mosolyt – ami inkább látszódott vicsornak -.

-Ismerek egy nagyon szép parkot. Egy piknik?

-Remekül hangzik. – feleltem és egy 1000 wattos mosolyt villantott.

-Akkor a pikniken lesz időm kikérdezni téged.

-Szóval ezért hívtál el.

-Ezért is. – vállába bokszoltam a válasza miatt. – Igen? Ha harc, hát legyen harc. – ezzel a záró mondatra felsprinteltem az emeletre, de halottam, hogy fut utánam. Két kezet éreztem meg a derekamra fonódni, majd egy gyors mozdulattal a vállán landoltam. Sikítoztam és rugdostam egy sort, majd láttam, hogy eredménytelen, így feladtam. Perrie kikiabált egy: „Kuss legyen már!”-t, majd folytatta tovább békés szunyókálását. Harry egészen a szobámig cipelt és a közepére le is tett. Földre érésemkor megjutalmazott egy huncut vigyorral, mire ismét a vállába ütöttem. – Ez lesz a végjegyed?

-Mármint?

-Mármint a vállba veregetés?

-Meglehet. – feleltem, majd egy gyors csók után kitessékeltem a szobából és kizártam. Utamat a fürdőszoba felé indítottam és egy gyors zuhany kíséretében leáztattam magamról a koszt. Megtörölköztem és egy szál semmiben léptem be a szobába, mivel kint hagytam a ruhámat. Felvettem a piros csipkés fehérneműm és neki láttam az aznapi ruháim kikeresésének. Választásom egy virágmintás, fehér blúzra és egy rövid farmer shortra esett. Felraktam egy kis szájfényt és egy kis púdert, így már készen is álltam az indulásra.



A telefonom újboli rezgésére lettem figyelmes, újra egy SMS.


Feladó: Niall

„Jó volt a műsor. Elfelejtetted behúzni a függönyt. Nagyon élveztem.  Jól áll a piros csipke. N x”


Az ablakhoz sétáltam és kilestem rajta. Ő ott ült a Jaguar-jában és intett felém, miközben egy kaján vigyor ült a szája sarkában. Én erre felmutattam a középső ujjamat, majd egy erős rántással behúztam a függönyt. Lesiettem a nappaliba – amit elsőre megtaláltam, szerencsémre -, ekkor láttam, hogy a fürtös már a kis piknikes kosárral a kezében álldogál.

-Mehetünk. – varázsoltam egy kis mosolyt az arcomra.

2014. október 25., szombat

Nem rész

Sziasztok! Ne haragudjatok, de ihlet hiányban szenvedek ezért egy ideig nem lesznek részek. Maximum egy hét múlva kint lesz a 9. Rész. Nagyon sajnálom, hogy ennyit kések! Remélem azért maradnak olvasóim. :/

2014. október 14., kedd

8. Rész



Sziasztok! Meghoztam a 8. részt. Most nem tartok mesedélutánt. Remélem tetszik!

Jó olvasást!


-Miért pont hozzád? Miért nem viszel haza? – kérdeztem mérgesen.

-Azért, mert nálatok betörték az ablakot és nem hiányzik, hogy megfázzatok. – mondta nyugodtan, de halottam hangjában, hogy megremeg. Lebukott. Valamit titkolnak előlem.

-Okéé… - húztam el az utolsó betűt. Tettettem, hogy lezártam a témát, pedig nem így van. Ki fogom deríteni a titkaikat, minden áron.

-Amúgy mi történt veled tegnap este? – tette fel a már – biztosra veszem – tegnap óta égető kérdését Perrie, ami belőlem megint kiváltja sírhatnékom, de erősnek kell mutatnom magam.

-Bedobták kővel az ablakot és mielőtt kiérhettem volna elfutottak, szóval nem láttam kik voltak azok. Miután be akartam fedni valamivel, elkezdtem keresni kartonpapírt, de közben elkezdtem szédülni, a földön landoltam és már csak arra emlékszem, hogy itt ébredtem. – csaptam össze valami szörnyű hazugságot. Miközben elmeséltem kitalált történetem megérkeztünk Harry házához. Hatalmas, fehér színű, modern ház volt egy óriási garázzsal és egy eszméletlen nagy medencével.

-Azta! – ámúlkódtam hangosan, amit a fürtöske – igen így szoktam becézgetni, ami őt nagyon nem zavarja - észre is vett.

- Örülök, hogy tetszik! – mosolyodott el. Gondolom büszke magára, hogy ezt mind megteheti. Most őszintén, csak mi vagyunk ilyen szegények? Mert nekem nagyon úgy tűnik. – rendeztem le magamban egy kisebb párbeszédet. Kiszállingóztunk a kocsiból, én elindultam a csomagtartó felé kivenni táskámat, de a göndör megint közbelépett. Kikapta kezemből, lecsukta a csomagtartó ajtaját, karon ragadott – amin Perrie egy kicsit meghökkent - és úgy húzott végig a bejáratig. Ajtóját hamar kinyitotta és kitárta előttünk. Az előszobában barátnőmmel lekaptuk a cipőnket és meg sem várva Harry-t felfedező útra indultunk. Úgy 20 perce mászkálhatunk itt amikor rájöttünk, hogy eltévedtünk egy házban – ilyenkor szokták azt mondani, hogy szőkék (mondjuk igazuk is van, mégis ki téved el egy házban?) de akkor is, ne mondjanak ilyeneket  -. Végül végső elkeseredésünkben, Pezz felhívta Harry-t, hogy keressen meg minket, mert mi nem találunk vissza. Miután megérkezett a felmentő seregünk – ami ki nevettet - visszasétáltunk az előszobába, majd onnan mutogatta el, hogy mi hol van. Külön szobát kaptam, ami szintén gyönyörű volt, fekete-fehér harmonizált egymással. Hatalmas francia ágy volt a szoba falánál, amit azonnal ki is próbáltam. Mintha katapultból lőttek volna ki, úgy rohamoztam meg az ágyat. Egy hatalmas ugrással érkeztem meg az említett tárgyra. Éles fájdalom lett úrrá rajtam, el is felejtettem a vágásokat. Felszisszentem a hirtelen jött fájdalomra. Harry még mielőtt az ágyamban landoltam volna ott állt az ajtóban, engem figyelve, de amikor meghallotta fájdalmas nyöszörgésem, azonnal oda sietett.  

-Jól vagy? – kérdezte.

-Persze, persze csak a vágások. – kérdőn nézett rám. Bassza meg! Elszóltam magam.

-Milyen vágások? – aggodalmaskodott.

-Milyen vágásokról beszélsz? – nevettem fel kínomban. Ha a hülyeség halálos lenne már rég meg kellett volna írnom a végrendeletemet.

-Az előbb mondtad, hogy vágások. Te miről beszélsz? – értetlenkedett tovább. – Fordulj meg és húzd fel a pólód! – utasított.

-Nem! – ellenkeztem vele, de ahogy ismerem, nem sokáig játszhatom vele ezt.

-Ohh, dehogynem! – mondta sunyi vigyorra húzva száját. Én azóta felültem törökülésbe, hogy ne érjen a hátam az ágyhoz. Hátra döntött, amitől az említett testrészem nekicsapódott a puha takarónak, de sajnos akkor is nagyon fájt. Ismét felszisszentem, amit Harry egy morgással viszonzott. Vállamnál fogva megfordított, így háttal voltam a fürtösnek. Felhúzta felsőmet, pont úgy, hogy kilátása nyíljon a vágásaimra. Nagy kezeivel végig simította az összes elejtett nyomot, később puha ajkait éreztem meg az érzékeny bőr felületen. – Ki tette ezt veled? – kérdezte lágysággal teli hangján. – Ki bántott? – amióta megtörtént ez az egész, azóta sírom el magam könnyen. Régebben sosem sírtam, csak amikor meghaltak a szüleim. Újra megeredtek könnyeim kérdésére. Visszahúzta eredeti pozíciójába a pólóm, megfordított, majd felültetett és jó szorosan magához ölelt. Hallottam, ahogyan ő is elkezd szipogni, de mégis visszatartja könnyeit. – Én soha nem tennék veled ilyet. Soha. – szívem összeszorult erre a mondatra és csak még jobban rázendítettem. – Én… én szeretlek! – mondta remegő hangon. Válaszul csak cselekedtem. Egy kicsit eltoltam magamtól, hogy feljebb tudjam emelni fejem. Ajkaimat rányomtam az övéire, hajába túrva húztam magamhoz közelebb. Nyelvünk vad táncot járt. Zihálva váltunk el egymástól. Fejemet a nyaka és a válla közötti részbe fúrtam és őt ölelve ragadott magával az álom. 

2014. október 11., szombat

7. Rész

Sziasztok! Gondoltam megleplek titeket a szülinapom alkalmából egy új résszel! Remélem tetszik! Köszönöm a több, mint 500 oldalmegjelenítést. :D (Tudom, hogy rövid lett, de a következő rész hosszúsága majd kárpótol. )
Jó olvasást!




Itt hagytak, egyedül. Végig néztem, ahogy szintén elhalad az ablak mellett Pezz. Áthúztam ruháimat és bedobáltam a használtakat a bőröndömbe. Igen, itt volt egy bőrönd amin egy cetlin állt a nevem, gondolom Perrie hozta. Feltúrtam az egészet és megtaláltam a tegnap Niall szekrényéből kikapott ruhákat. A szürke melegítő nadrág a vértől bebarnult. Egy pillanat alatt átfutottak a történések az agyamon. Minden egyes vágás elejtése és a fojtogatás, amely majdnem a halálomat okozta. Rettegés lett úrrá rajtam és kirázott a hideg. Kopogtattak az ajtón. Várt pár másodpercet, majd belépett Harry.

-Ne haragudj az előbbi jelenetért! – törte meg a csendet.

-Semmi gond, csak nem tudtam, hogy ez így érint.

-Jól vagy? – megláthatta rajtam ijedségem jeleit. Egyre közelebb jött és már csak pár centi választott el egymástól. Arcomat két keze közé fogta és úgy méregetett.

-Pe…persze. – dadogtam valami válasz szerűséget. Valahogy Harry közelében ez már természetes volt. Most is túl közel volt.

-Biztos? – vizslatta tovább arcomat.

-Egészen. – küldtem felé egy mosolyt, amit nagyon hamar viszonzott is.

-Gyönyörű a mosolyod. – zöld szemeit a számra terelte. Szemeit lehunyta és arca közelített az enyém felé. 1000-nél is több pillangó repkedett eszeveszettül a hasamban. 

-Köszi. – motyogtam el mielőtt még ajkait az enyémre tapasztotta. Bejutásért könyörgött, amit megadtam neki. Nyelve vad táncba hívta az enyémet. A levegő felforrósodott körülöttünk. Zihálva váltunk el egymástól miközben le sem vette rólam a szemeit. Lélegzetvételünket próbáltuk vissza állítani normálisra – ami nem nagyon sikerült. Barátnőm is észrevette ezt miután ő is visszatért köreinkbe pár pohár kávéval. Szépen kiosztotta mindenkinek az italát. Minket vizslatott szemeivel, mintha tudná mit is csináltunk az előbb.

-Megzavartam valamit? – húzogatta fel-le szemöldökét.

-Nem. Miket nem képzelsz rólam. – tettem fel védekezésképpen kezeimet és egy ártatlan tekintetet aggasztottam magamra.

-Aha, persze. – mosolygott önelégülten. – Nem faggatlak tovább, legalábbis itt, majd otthon, de most fogd a bőröndödet és indulás! – mondta hatalmas vidámsággal, ami engem is vigyorgásra késztetett. Megindultam a bőröndöm irányába, amit nagy nehezen, de összecipzáraztam. Mielőtt még megfogtam volna a fogójánál, Harry kikapta a kezemből és bal kezébe vette.

-Nem kell vinned. Viszem én. – mondtam miközben próbáltam a göndörke kezéből kikaparni a táskám.

-Te nem viszel semmit! Amúgy sem nehéz. – hatalmas vigyor csúszott ajkaira. Valamire készül, érzem – futott át agyamon. Jobb kezét éreztem meg az én ballonba csúszni. Ujjait összekulcsolta enyéimmel és úgy folytattuk tovább utunkat. Perrie előttünk sétált így nem látott semmit a mi kis akciónkból. Kiértünk a parkolóba ahol megcsapott a hideg Londoni levegő. Borús és szürke az égbolt. Szemeimmel keresem a mi autónkat, de nem látom sehol. Lehet, hogy Harry hozta Pezz-t ide és most ő visz vissza minket. Sejtésem beigazolódni látszott amikor egy fekete Range Rover mellé érkeztünk. Éreztem a hátamba fúródó pillantásokat, valaki figyel. Míg berakták csomagomat és beszálltak, én többször körbe pillantottam, de senkit nem láttam. A hátsó ajtót kinyitottam, de beszállásom előtt még utoljára körbe néztem. Akkor megpillantottam a szőke szörnyeteget, aki tönkretette az életemet és egy életre szóló „sebet” hagyott maga mögött. Ledermedve néztem ahogy előveszi a telefonját és begépel rajta valamit. Pár másodperc telt el mire megszólalt telefonom. Kihúztam sebemből, megnyitottam az üzenetet és neki láttam annak olvasásának.


Feladó: Niall

„Szia drágám, rég láttalak. Jó lenne megismételni a tegnapi estét. Még valami, el ne merj menekülni, mert úgyis megtalállak és akkor nem leszek kegyes. N x”


Könnyeim utat törtek, de nem akartam, hogy meghallja ezért némán zokogtam. Felnéztem, de már nem láttam őt sehol. Gyorsan bepattantam a hátsó ülésre és bekötöttem magam. Harry a visszapillantó tükörben fürkészte arcom, ami meggyötörten nézett ki. Beindította a kocsit és már indultunk is hazafelé. Félúton járhattunk amikor az egyik kereszteződésben bal helyett jobbra fordult.

-Hová megyünk? – kérdeztem egy kicsit előrébb hajolva.

-Hozzám. – mondta a fürtös egy pillanat erejéig felém fordulva. 

2014. október 7., kedd

6. Rész



Sziasztok! Viszonylag hamar hoztam az új részt. Remélhetőleg elnyeri a tetszéseteket! Őszintén szólva jól esnének a kommentek, de az előző kettőhöz nem kaptam. :(  Na mindegy.Nagyon szépen köszönöm a 420+ oldalmegjelenítést és a +1-eket!
Jó olvasást!


Egy hatalmas csörömpölésre keltem. Gyorsan felkeltem az ágyból, szememet párszor megtöröltem mivel alig láttam valamit. Ajtómhoz sétáltam, a kilincs zárát lassan és csöndesen kinyitottam. A szobámból kilépve, Pezz szobájához futottam. Nincs a szobájában – állapítottam meg. Elindultam a nappali felé, elértem a szoba közepét. Teljes sötétségben tekintettem végig a szobában. Megakadt szemem a terasz felöli ablakon, betörték. Szemem előtt lejátszódott, ami ma történt. Amikor megvágott, amikor szorításai majdnem eltörték a csontjaimat, és amikor szemérmetlen módon vette el tőlem a szüzességem. Niall, már a neve hallatán is elkezdenek remegni az ujjaim. Rohantam volna a telefonomért, hogy hívjak segítséget, de hátulról elkapott egy kéz és egy hirtelen mozdulattal földre terített. A hátamon landoltam, ami nagyon fájt, mivel ott is hagyott pár vágást. Egy jól irányzott mozdulattal keze az arcomon csattant.

-ÁÁÁ! – ordítottam. Újra rám tört a zokogás. – Hagyj békén! – kapálóztam, ahogyan bírtam, de lábaimra ült és kezeimet a fejem fölé szorította.

-Most rá fogsz jönni, hogy mit kapsz akkor, ha elszöksz, ribanc! – mondta fennhangon és kezét újra az arcomhoz vágta. Szabad kezével a nyakamhoz nyúlt és erősen megszorongatta. Fejem valószínűleg már lila és kék színekben pompáznak. A levegő számomra már ismeretlen volt. Hirtelen minden elsötétült látni már nem láttam, viszont hallottam mindent. Keze eltűnt a nyakam körül és testével felkelt rólam.

-Szia drágaságom! – hallottam, ahogyan még jobban széttöri az ablakot és elmegy. Hallottam a lépéseket, amelyek nekem a megnyugvást jelentették. Úgy három órája fekszem itt és nem tudok megmozdulni, egyszerűen nem megy, de érzem a fájdalmat és még hallok is. Egyszer csak az ajtó csapódására lettem figyelmes és az követő léptek zajára. Perrie hazajött.

-Jesszusom Sage! Mi történt? – nem tudtam választ adni, de sokat mesélhettem volna neki. Hallottam a telefonja pityegését, ahogy beüti a számokat. Valakit felhívott, valószínűleg kihívta a mentőket. Nem sokkal később az állításom beigazolódott, amikor megcsapta fülemet a jellegzetes sziréna. A mentősök nem tétlenkedtek, gyorsan a járműbe raktak a hordágyon. Pezz velem jött a mentővel. Folyton kérdezte őket, hogy fel fogok-e épülni vagy, hogy jobban vagyok-e már. 5 perc alatt ott voltunk a korháznál, kiszedtek a kocsiból és már robogtak is velem a kórházi folyosókon.

-Vigyék az 1. műtőbe! – kiabált az egyik orvos. Mire észbe kaptam már megéreztem a szúrást a karomban, ami az altatót adagolta. Lassacskán már hallani sem hallottam semmit.


Egy piszkos fehér és halványzöld színű korteremben ébredtem. A tipikus „kórház szag” fogadott, amitől egy egészséges ember is megbetegszik. Egyedül vagyok a szobában, nem fekszik senki a mellettem lévő ágyon. A nap halványan besüt reluxa mögül, ezzel megvilágítva az egész szobát. Lassacskán, kezeimmel tartva magam felültem az ágyon és egy mozdulattal kicsúsztattam kórlapomat a helyéről. Nem volt rajta semmi említésre méltó, csak csupa orvosi kriksz-kraksz. Emlegetett szamár. Az orvosom egy 20-as éveiben járó „férfi”, aki rendkívül mosolygós, ami egy kórházba nagyon is kell.

-Jó reggelt! Hogy van… - gyorsan lenézte a kórlapomról a nevem – Sage?

-Egészen jól, köszönöm. – villantottam meg fehér fogsorom.

-Ez remek hír. – mondta hatalmas lelkesedéssel. – Akkor, ha jók az eredmények, akár ma el is mehet.

-Csodás. – Elvégzett néhány vizsgálatot, amik jó eredményekkel társultak, szóval mehetek haza. Éppen mikor kezdtem összepakolni a – azt a „tömérdek” – cuccaimat, Pezz berohant és a nyakamba ugrott, nagy meglepetésemre követte őt egy másik személy is. Aki miatt egy hatalmasat dobbant a szívem. Harry.

-Szia babám! Hogy vagy? Jól vagy? Mi történt? Bántottak? Betörők? Bérgyilkosok? Gyilkos bohócok? – sorolta kérdéseit mikor már abba hagyta fojtogatásomat.

-Szia! Először is jól vagyok, másodszor majd otthon mesélek, harmadszor, szia Harry, negyedszer gyilkos bohócok? Komolyan?

-Szia! – intett hátulról egyet a fürtös.

-Előfordulhatnak.

-Nem bántásból, de miért vagytok itt?

-Én veled jöttem és itt is maradtam veled, de mivel unatkoztam ezért felhívtam először Niall-t, hogy jöjjön ide, mert elmeséltem mi is történt. Aztán azt mondta, hogy nagyon sajnálja, de nem ér rá, de azt mondta, hogy majd meglátogat. Ezek után pedig hívtam Harry-t, hogy jöjjön be és ezért most itt van.  – Nem tudom, hogy ezt mégis, hogy bírja ki. Egész végig csak beszél és beszél, közben pedig nem vesz levegőt. Ő egy varázsló. Jól van még hat a nyugtató és az altató hatása. – Ja, már kérdezni akartam, hogy alakult a randid Niall-el? – kérdezte, mire a mögötte álló göndörke kiköpte a forró kávéját, amit az előbb vásárolt.

-Jól vagy? – kérdeztem hatalmas aggodalommal.

-Te komolyan elmentél vele randizni? – borult ki.

-Igen elmentem és meg is bántam, de ez lényegtelen.

-Nem sikerült jól? – kérdezte a barátnőm.

-Mondhatjuk úgy is. – és most tört el bennem valami. Legszívesebben földre rogytam volna és elkezdtem volna sírni, de nem tehetem, mert akkor elkezdenének kérdezősködni. Ezt a titkot nem mondhatom el senkinek.

-Én mindjárt jövök, csak kimegyek friss levegőt szívni. – ezzel távozott a szobából Harry. Szomorúan figyeltem alakját, ahogyan elhalad a kórtermet a folyosótól elválasztó üvegablak mellett.

-Ez most egy féltékenységi jelenet volt? – esett le az én szőke barátnőmnek a helyzet. – Ez a srác odáig van érted. – váltott nagyon komoly hangnemre. – Ő más, mint a többi. Ne szalaszd el! – ezzel a záró mondattal ő is távozott.