Sziasztok! Viszonylag hamar
hoztam az új részt. Remélhetőleg elnyeri a tetszéseteket! Őszintén szólva jól
esnének a kommentek, de az előző kettőhöz nem kaptam. :(
Na mindegy.Nagyon szépen köszönöm a 420+ oldalmegjelenítést és a +1-eket!
Jó olvasást!
Egy hatalmas csörömpölésre
keltem. Gyorsan felkeltem az ágyból, szememet párszor megtöröltem mivel alig
láttam valamit. Ajtómhoz sétáltam, a kilincs zárát lassan és csöndesen
kinyitottam. A szobámból kilépve, Pezz szobájához futottam. Nincs a szobájában
– állapítottam meg. Elindultam a nappali felé, elértem a szoba közepét. Teljes
sötétségben tekintettem végig a szobában. Megakadt szemem a terasz felöli
ablakon, betörték. Szemem előtt lejátszódott, ami ma történt. Amikor megvágott,
amikor szorításai majdnem eltörték a csontjaimat, és amikor szemérmetlen módon
vette el tőlem a szüzességem. Niall, már a neve hallatán is elkezdenek remegni
az ujjaim. Rohantam volna a telefonomért, hogy hívjak segítséget, de hátulról
elkapott egy kéz és egy hirtelen mozdulattal földre terített. A hátamon
landoltam, ami nagyon fájt, mivel ott is hagyott pár vágást. Egy jól irányzott
mozdulattal keze az arcomon csattant.
-ÁÁÁ! – ordítottam. Újra rám tört
a zokogás. – Hagyj békén! – kapálóztam, ahogyan bírtam, de lábaimra ült és
kezeimet a fejem fölé szorította.
-Most rá fogsz jönni, hogy mit
kapsz akkor, ha elszöksz, ribanc! – mondta fennhangon és kezét újra az arcomhoz
vágta. Szabad kezével a nyakamhoz nyúlt és erősen megszorongatta. Fejem
valószínűleg már lila és kék színekben pompáznak. A levegő számomra már
ismeretlen volt. Hirtelen minden elsötétült látni már nem láttam, viszont
hallottam mindent. Keze eltűnt a nyakam körül és testével felkelt rólam.
-Szia drágaságom! – hallottam,
ahogyan még jobban széttöri az ablakot és elmegy. Hallottam a lépéseket,
amelyek nekem a megnyugvást jelentették. Úgy három órája fekszem itt és nem
tudok megmozdulni, egyszerűen nem megy, de érzem a fájdalmat és még hallok is.
Egyszer csak az ajtó csapódására lettem figyelmes és az követő léptek zajára.
Perrie hazajött.
-Jesszusom Sage! Mi történt? –
nem tudtam választ adni, de sokat mesélhettem volna neki. Hallottam a telefonja
pityegését, ahogy beüti a számokat. Valakit felhívott, valószínűleg kihívta a
mentőket. Nem sokkal később az állításom beigazolódott, amikor megcsapta fülemet
a jellegzetes sziréna. A mentősök nem tétlenkedtek, gyorsan a járműbe raktak a
hordágyon. Pezz velem jött a mentővel. Folyton kérdezte őket, hogy fel fogok-e
épülni vagy, hogy jobban vagyok-e már. 5 perc alatt ott voltunk a korháznál,
kiszedtek a kocsiból és már robogtak is velem a kórházi folyosókon.
-Vigyék az 1. műtőbe! – kiabált
az egyik orvos. Mire észbe kaptam már megéreztem a szúrást a karomban, ami az
altatót adagolta. Lassacskán már hallani sem hallottam semmit.
…
Egy piszkos fehér és halványzöld
színű korteremben ébredtem. A tipikus „kórház szag” fogadott, amitől egy
egészséges ember is megbetegszik. Egyedül vagyok a szobában, nem fekszik senki
a mellettem lévő ágyon. A nap halványan besüt reluxa mögül, ezzel megvilágítva
az egész szobát. Lassacskán, kezeimmel tartva magam felültem az ágyon és egy
mozdulattal kicsúsztattam kórlapomat a helyéről. Nem volt rajta semmi említésre
méltó, csak csupa orvosi kriksz-kraksz. Emlegetett szamár. Az orvosom egy 20-as
éveiben járó „férfi”, aki rendkívül mosolygós, ami egy kórházba nagyon is kell.
-Jó reggelt! Hogy van… - gyorsan
lenézte a kórlapomról a nevem – Sage?
-Egészen jól, köszönöm. –
villantottam meg fehér fogsorom.
-Ez remek hír. – mondta hatalmas
lelkesedéssel. – Akkor, ha jók az eredmények, akár ma el is mehet.
-Csodás. – Elvégzett néhány
vizsgálatot, amik jó eredményekkel társultak, szóval mehetek haza. Éppen mikor
kezdtem összepakolni a – azt a „tömérdek” – cuccaimat, Pezz berohant és a
nyakamba ugrott, nagy meglepetésemre követte őt egy másik személy is. Aki miatt
egy hatalmasat dobbant a szívem. Harry.
-Szia babám! Hogy vagy? Jól vagy?
Mi történt? Bántottak? Betörők? Bérgyilkosok? Gyilkos bohócok? – sorolta kérdéseit
mikor már abba hagyta fojtogatásomat.
-Szia! Először is jól vagyok,
másodszor majd otthon mesélek, harmadszor, szia Harry, negyedszer gyilkos
bohócok? Komolyan?
-Szia! – intett hátulról egyet a
fürtös.
-Előfordulhatnak.
-Nem bántásból, de miért vagytok
itt?
-Én veled jöttem és itt is
maradtam veled, de mivel unatkoztam ezért felhívtam először Niall-t, hogy
jöjjön ide, mert elmeséltem mi is történt. Aztán azt mondta, hogy nagyon
sajnálja, de nem ér rá, de azt mondta, hogy majd meglátogat. Ezek után pedig
hívtam Harry-t, hogy jöjjön be és ezért most itt van. – Nem tudom, hogy ezt mégis, hogy bírja ki.
Egész végig csak beszél és beszél, közben pedig nem vesz levegőt. Ő egy
varázsló. Jól van még hat a nyugtató és az altató hatása. – Ja, már kérdezni
akartam, hogy alakult a randid Niall-el? – kérdezte, mire a mögötte álló
göndörke kiköpte a forró kávéját, amit az előbb vásárolt.
-Jól vagy? – kérdeztem hatalmas aggodalommal.
-Te komolyan elmentél vele
randizni? – borult ki.
-Igen elmentem és meg is bántam,
de ez lényegtelen.
-Nem sikerült jól? – kérdezte a
barátnőm.
-Mondhatjuk úgy is. – és most
tört el bennem valami. Legszívesebben földre rogytam volna és elkezdtem volna
sírni, de nem tehetem, mert akkor elkezdenének kérdezősködni. Ezt a titkot nem
mondhatom el senkinek.
-Én mindjárt jövök, csak kimegyek
friss levegőt szívni. – ezzel távozott a szobából Harry. Szomorúan figyeltem alakját,
ahogyan elhalad a kórtermet a folyosótól elválasztó üvegablak mellett.
-Ez most egy féltékenységi
jelenet volt? – esett le az én szőke barátnőmnek a helyzet. – Ez a srác odáig
van érted. – váltott nagyon komoly hangnemre. – Ő más, mint a többi. Ne
szalaszd el! – ezzel a záró mondattal ő is távozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése