Nem rész

Sziasztok! Ne haragudjatok, de ihlet hiányban szenvedek ezért egy ideig nem lesznek részek. Maximum egy hét múlva kint lesz a 9. Rész. Nagyon sajnálom, hogy ennyit kések! Remélem azért maradnak olvasóim. :/

8. Rész

Sziasztok! Meghoztam a 8. részt. Most nem tartok mesedélutánt. Remélem tetszik!

Jó olvasást!

-Miért pont hozzád? Miért nem viszel haza? – kérdeztem mérgesen.

-Azért, mert nálatok betörték az ablakot és nem hiányzik, hogy megfázzatok. – mondta nyugodtan, de halottam hangjában, hogy megremeg. Lebukott. Valamit titkolnak előlem.

-Okéé… - húztam el az utolsó betűt. Tettettem, hogy lezártam a témát, pedig nem így van. Ki fogom deríteni a titkaikat, minden áron.

-Amúgy mi történt veled tegnap este? – tette fel a már – biztosra veszem – tegnap óta égető kérdését Perrie, ami belőlem megint kiváltja sírhatnékom, de erősnek kell mutatnom magam.

-Bedobták kővel az ablakot és mielőtt kiérhettem volna elfutottak, szóval nem láttam kik voltak azok. Miután be akartam fedni valamivel, elkezdtem keresni kartonpapírt, de közben elkezdtem szédülni, a földön landoltam és már csak arra emlékszem, hogy itt ébredtem. – csaptam össze valami szörnyű hazugságot. Miközben elmeséltem kitalált történetem megérkeztünk Harry házához. Hatalmas, fehér színű, modern ház volt egy óriási garázzsal és egy eszméletlen nagy medencével.

-Azta! – ámúlkódtam hangosan, amit a fürtöske – igen így szoktam becézgetni, ami őt nagyon nem zavarja - észre is vett.

- Örülök, hogy tetszik! – mosolyodott el. Gondolom büszke magára, hogy ezt mind megteheti. Most őszintén, csak mi vagyunk ilyen szegények? Mert nekem nagyon úgy tűnik. – rendeztem le magamban egy kisebb párbeszédet. Kiszállingóztunk a kocsiból, én elindultam a csomagtartó felé kivenni táskámat, de a göndör megint közbelépett. Kikapta kezemből, lecsukta a csomagtartó ajtaját, karon ragadott – amin Perrie egy kicsit meghökkent - és úgy húzott végig a bejáratig. Ajtóját hamar kinyitotta és kitárta előttünk. Az előszobában barátnőmmel lekaptuk a cipőnket és meg sem várva Harry-t felfedező útra indultunk. Úgy 20 perce mászkálhatunk itt amikor rájöttünk, hogy eltévedtünk egy házban – ilyenkor szokták azt mondani, hogy szőkék (mondjuk igazuk is van, mégis ki téved el egy házban?) de akkor is, ne mondjanak ilyeneket  -. Végül végső elkeseredésünkben, Pezz felhívta Harry-t, hogy keressen meg minket, mert mi nem találunk vissza. Miután megérkezett a felmentő seregünk – ami ki nevettet - visszasétáltunk az előszobába, majd onnan mutogatta el, hogy mi hol van. Külön szobát kaptam, ami szintén gyönyörű volt, fekete-fehér harmonizált egymással. Hatalmas francia ágy volt a szoba falánál, amit azonnal ki is próbáltam. Mintha katapultból lőttek volna ki, úgy rohamoztam meg az ágyat. Egy hatalmas ugrással érkeztem meg az említett tárgyra. Éles fájdalom lett úrrá rajtam, el is felejtettem a vágásokat. Felszisszentem a hirtelen jött fájdalomra. Harry még mielőtt az ágyamban landoltam volna ott állt az ajtóban, engem figyelve, de amikor meghallotta fájdalmas nyöszörgésem, azonnal oda sietett.  

-Jól vagy? – kérdezte.

-Persze, persze csak a vágások. – kérdőn nézett rám. Bassza meg! Elszóltam magam.

-Milyen vágások? – aggodalmaskodott.

-Milyen vágásokról beszélsz? – nevettem fel kínomban. Ha a hülyeség halálos lenne már rég meg kellett volna írnom a végrendeletemet.

-Az előbb mondtad, hogy vágások. Te miről beszélsz? – értetlenkedett tovább. – Fordulj meg és húzd fel a pólód! – utasított.

-Nem! – ellenkeztem vele, de ahogy ismerem, nem sokáig játszhatom vele ezt.

-Ohh, dehogynem! – mondta sunyi vigyorra húzva száját. Én azóta felültem törökülésbe, hogy ne érjen a hátam az ágyhoz. Hátra döntött, amitől az említett testrészem nekicsapódott a puha takarónak, de sajnos akkor is nagyon fájt. Ismét felszisszentem, amit Harry egy morgással viszonzott. Vállamnál fogva megfordított, így háttal voltam a fürtösnek. Felhúzta felsőmet, pont úgy, hogy kilátása nyíljon a vágásaimra. Nagy kezeivel végig simította az összes elejtett nyomot, később puha ajkait éreztem meg az érzékeny bőr felületen. – Ki tette ezt veled? – kérdezte lágysággal teli hangján. – Ki bántott? – amióta megtörtént ez az egész, azóta sírom el magam könnyen. Régebben sosem sírtam, csak amikor meghaltak a szüleim. Újra megeredtek könnyeim kérdésére. Visszahúzta eredeti pozíciójába a pólóm, megfordított, majd felültetett és jó szorosan magához ölelt. Hallottam, ahogyan ő is elkezd szipogni, de mégis visszatartja könnyeit. – Én soha nem tennék veled ilyet. Soha. – szívem összeszorult erre a mondatra és csak még jobban rázendítettem. – Én… én szeretlek! – mondta remegő hangon. Válaszul csak cselekedtem. Egy kicsit eltoltam magamtól, hogy feljebb tudjam emelni fejem. Ajkaimat rányomtam az övéire, hajába túrva húztam magamhoz közelebb. Nyelvünk vad táncot járt. Zihálva váltunk el egymástól. Fejemet a nyaka és a válla közötti részbe fúrtam és őt ölelve ragadott magával az álom. 

7. Rész

Sziasztok! Gondoltam megleplek titeket a szülinapom alkalmából egy új résszel! Remélem tetszik! Köszönöm a több, mint 500 oldalmegjelenítést. :D (Tudom, hogy rövid lett, de a következő rész hosszúsága majd kárpótol. )
Jó olvasást!

Itt hagytak, egyedül. Végig néztem, ahogy szintén elhalad az ablak mellett Pezz. Áthúztam ruháimat és bedobáltam a használtakat a bőröndömbe. Igen, itt volt egy bőrönd amin egy cetlin állt a nevem, gondolom Perrie hozta. Feltúrtam az egészet és megtaláltam a tegnap Niall szekrényéből kikapott ruhákat. A szürke melegítő nadrág a vértől bebarnult. Egy pillanat alatt átfutottak a történések az agyamon. Minden egyes vágás elejtése és a fojtogatás, amely majdnem a halálomat okozta. Rettegés lett úrrá rajtam és kirázott a hideg. Kopogtattak az ajtón. Várt pár másodpercet, majd belépett Harry.

-Ne haragudj az előbbi jelenetért! – törte meg a csendet.

-Semmi gond, csak nem tudtam, hogy ez így érint.

-Jól vagy? – megláthatta rajtam ijedségem jeleit. Egyre közelebb jött és már csak pár centi választott el egymástól. Arcomat két keze közé fogta és úgy méregetett.

-Pe…persze. – dadogtam valami válasz szerűséget. Valahogy Harry közelében ez már természetes volt. Most is túl közel volt.

-Biztos? – vizslatta tovább arcomat.

-Egészen. – küldtem felé egy mosolyt, amit nagyon hamar viszonzott is.

-Gyönyörű a mosolyod. – zöld szemeit a számra terelte. Szemeit lehunyta és arca közelített az enyém felé. 1000-nél is több pillangó repkedett eszeveszettül a hasamban. 

-Köszi. – motyogtam el mielőtt még ajkait az enyémre tapasztotta. Bejutásért könyörgött, amit megadtam neki. Nyelve vad táncba hívta az enyémet. A levegő felforrósodott körülöttünk. Zihálva váltunk el egymástól miközben le sem vette rólam a szemeit. Lélegzetvételünket próbáltuk vissza állítani normálisra – ami nem nagyon sikerült. Barátnőm is észrevette ezt miután ő is visszatért köreinkbe pár pohár kávéval. Szépen kiosztotta mindenkinek az italát. Minket vizslatott szemeivel, mintha tudná mit is csináltunk az előbb.

-Megzavartam valamit? – húzogatta fel-le szemöldökét.

-Nem. Miket nem képzelsz rólam. – tettem fel védekezésképpen kezeimet és egy ártatlan tekintetet aggasztottam magamra.

-Aha, persze. – mosolygott önelégülten. – Nem faggatlak tovább, legalábbis itt, majd otthon, de most fogd a bőröndödet és indulás! – mondta hatalmas vidámsággal, ami engem is vigyorgásra késztetett. Megindultam a bőröndöm irányába, amit nagy nehezen, de összecipzáraztam. Mielőtt még megfogtam volna a fogójánál, Harry kikapta a kezemből és bal kezébe vette.

-Nem kell vinned. Viszem én. – mondtam miközben próbáltam a göndörke kezéből kikaparni a táskám.

-Te nem viszel semmit! Amúgy sem nehéz. – hatalmas vigyor csúszott ajkaira. Valamire készül, érzem – futott át agyamon. Jobb kezét éreztem meg az én ballonba csúszni. Ujjait összekulcsolta enyéimmel és úgy folytattuk tovább utunkat. Perrie előttünk sétált így nem látott semmit a mi kis akciónkból. Kiértünk a parkolóba ahol megcsapott a hideg Londoni levegő. Borús és szürke az égbolt. Szemeimmel keresem a mi autónkat, de nem látom sehol. Lehet, hogy Harry hozta Pezz-t ide és most ő visz vissza minket. Sejtésem beigazolódni látszott amikor egy fekete Range Rover mellé érkeztünk. Éreztem a hátamba fúródó pillantásokat, valaki figyel. Míg berakták csomagomat és beszálltak, én többször körbe pillantottam, de senkit nem láttam. A hátsó ajtót kinyitottam, de beszállásom előtt még utoljára körbe néztem. Akkor megpillantottam a szőke szörnyeteget, aki tönkretette az életemet és egy életre szóló „sebet” hagyott maga mögött. Ledermedve néztem ahogy előveszi a telefonját és begépel rajta valamit. Pár másodperc telt el mire megszólalt telefonom. Kihúztam sebemből, megnyitottam az üzenetet és neki láttam annak olvasásának.

Feladó: Niall

„Szia drágám, rég láttalak. Jó lenne megismételni a tegnapi estét. Még valami, el ne merj menekülni, mert úgyis megtalállak és akkor nem leszek kegyes. N x”

Könnyeim utat törtek, de nem akartam, hogy meghallja ezért némán zokogtam. Felnéztem, de már nem láttam őt sehol. Gyorsan bepattantam a hátsó ülésre és bekötöttem magam. Harry a visszapillantó tükörben fürkészte arcom, ami meggyötörten nézett ki. Beindította a kocsit és már indultunk is hazafelé. Félúton járhattunk amikor az egyik kereszteződésben bal helyett jobbra fordult.

-Hová megyünk? – kérdeztem egy kicsit előrébb hajolva.

-Hozzám. – mondta a fürtös egy pillanat erejéig felém fordulva. 

6. Rész

Sziasztok! Viszonylag hamar hoztam az új részt. Remélhetőleg elnyeri a tetszéseteket! Őszintén szólva jól esnének a kommentek, de az előző kettőhöz nem kaptam. :(  Na mindegy.Nagyon szépen köszönöm a 420+ oldalmegjelenítést és a +1-eket!

Jó olvasást!

Egy hatalmas csörömpölésre keltem. Gyorsan felkeltem az ágyból, szememet párszor megtöröltem mivel alig láttam valamit. Ajtómhoz sétáltam, a kilincs zárát lassan és csöndesen kinyitottam. A szobámból kilépve, Pezz szobájához futottam. Nincs a szobájában – állapítottam meg. Elindultam a nappali felé, elértem a szoba közepét. Teljes sötétségben tekintettem végig a szobában. Megakadt szemem a terasz felöli ablakon, betörték. Szemem előtt lejátszódott, ami ma történt. Amikor megvágott, amikor szorításai majdnem eltörték a csontjaimat, és amikor szemérmetlen módon vette el tőlem a szüzességem. Niall, már a neve hallatán is elkezdenek remegni az ujjaim. Rohantam volna a telefonomért, hogy hívjak segítséget, de hátulról elkapott egy kéz és egy hirtelen mozdulattal földre terített. A hátamon landoltam, ami nagyon fájt, mivel ott is hagyott pár vágást. Egy jól irányzott mozdulattal keze az arcomon csattant.

-ÁÁÁ! – ordítottam. Újra rám tört a zokogás. – Hagyj békén! – kapálóztam, ahogyan bírtam, de lábaimra ült és kezeimet a fejem fölé szorította.

-Most rá fogsz jönni, hogy mit kapsz akkor, ha elszöksz, ribanc! – mondta fennhangon és kezét újra az arcomhoz vágta. Szabad kezével a nyakamhoz nyúlt és erősen megszorongatta. Fejem valószínűleg már lila és kék színekben pompáznak. A levegő számomra már ismeretlen volt. Hirtelen minden elsötétült látni már nem láttam, viszont hallottam mindent. Keze eltűnt a nyakam körül és testével felkelt rólam.

-Szia drágaságom! – hallottam, ahogyan még jobban széttöri az ablakot és elmegy. Hallottam a lépéseket, amelyek nekem a megnyugvást jelentették. Úgy három órája fekszem itt és nem tudok megmozdulni, egyszerűen nem megy, de érzem a fájdalmat és még hallok is. Egyszer csak az ajtó csapódására lettem figyelmes és az követő léptek zajára. Perrie hazajött.

-Jesszusom Sage! Mi történt? – nem tudtam választ adni, de sokat mesélhettem volna neki. Hallottam a telefonja pityegését, ahogy beüti a számokat. Valakit felhívott, valószínűleg kihívta a mentőket. Nem sokkal később az állításom beigazolódott, amikor megcsapta fülemet a jellegzetes sziréna. A mentősök nem tétlenkedtek, gyorsan a járműbe raktak a hordágyon. Pezz velem jött a mentővel. Folyton kérdezte őket, hogy fel fogok-e épülni vagy, hogy jobban vagyok-e már. 5 perc alatt ott voltunk a korháznál, kiszedtek a kocsiból és már robogtak is velem a kórházi folyosókon.

-Vigyék az 1. műtőbe! – kiabált az egyik orvos. Mire észbe kaptam már megéreztem a szúrást a karomban, ami az altatót adagolta. Lassacskán már hallani sem hallottam semmit.

…

Egy piszkos fehér és halványzöld színű korteremben ébredtem. A tipikus „kórház szag” fogadott, amitől egy egészséges ember is megbetegszik. Egyedül vagyok a szobában, nem fekszik senki a mellettem lévő ágyon. A nap halványan besüt reluxa mögül, ezzel megvilágítva az egész szobát. Lassacskán, kezeimmel tartva magam felültem az ágyon és egy mozdulattal kicsúsztattam kórlapomat a helyéről. Nem volt rajta semmi említésre méltó, csak csupa orvosi kriksz-kraksz. Emlegetett szamár. Az orvosom egy 20-as éveiben járó „férfi”, aki rendkívül mosolygós, ami egy kórházba nagyon is kell.

-Jó reggelt! Hogy van… - gyorsan lenézte a kórlapomról a nevem – Sage?

-Egészen jól, köszönöm. – villantottam meg fehér fogsorom.

-Ez remek hír. – mondta hatalmas lelkesedéssel. – Akkor, ha jók az eredmények, akár ma el is mehet.

-Csodás. – Elvégzett néhány vizsgálatot, amik jó eredményekkel társultak, szóval mehetek haza. Éppen mikor kezdtem összepakolni a – azt a „tömérdek” – cuccaimat, Pezz berohant és a nyakamba ugrott, nagy meglepetésemre követte őt egy másik személy is. Aki miatt egy hatalmasat dobbant a szívem. Harry.

-Szia babám! Hogy vagy? Jól vagy? Mi történt? Bántottak? Betörők? Bérgyilkosok? Gyilkos bohócok? – sorolta kérdéseit mikor már abba hagyta fojtogatásomat.

-Szia! Először is jól vagyok, másodszor majd otthon mesélek, harmadszor, szia Harry, negyedszer gyilkos bohócok? Komolyan?

-Szia! – intett hátulról egyet a fürtös.

-Előfordulhatnak.

-Nem bántásból, de miért vagytok itt?

-Én veled jöttem és itt is maradtam veled, de mivel unatkoztam ezért felhívtam először Niall-t, hogy jöjjön ide, mert elmeséltem mi is történt. Aztán azt mondta, hogy nagyon sajnálja, de nem ér rá, de azt mondta, hogy majd meglátogat. Ezek után pedig hívtam Harry-t, hogy jöjjön be és ezért most itt van.  – Nem tudom, hogy ezt mégis, hogy bírja ki. Egész végig csak beszél és beszél, közben pedig nem vesz levegőt. Ő egy varázsló. Jól van még hat a nyugtató és az altató hatása. – Ja, már kérdezni akartam, hogy alakult a randid Niall-el? – kérdezte, mire a mögötte álló göndörke kiköpte a forró kávéját, amit az előbb vásárolt.

-Jól vagy? – kérdeztem hatalmas aggodalommal.

-Te komolyan elmentél vele randizni? – borult ki.

-Igen elmentem és meg is bántam, de ez lényegtelen.

-Nem sikerült jól? – kérdezte a barátnőm.

-Mondhatjuk úgy is. – és most tört el bennem valami. Legszívesebben földre rogytam volna és elkezdtem volna sírni, de nem tehetem, mert akkor elkezdenének kérdezősködni. Ezt a titkot nem mondhatom el senkinek.

-Én mindjárt jövök, csak kimegyek friss levegőt szívni. – ezzel távozott a szobából Harry. Szomorúan figyeltem alakját, ahogyan elhalad a kórtermet a folyosótól elválasztó üvegablak mellett.

-Ez most egy féltékenységi jelenet volt? – esett le az én szőke barátnőmnek a helyzet. – Ez a srác odáig van érted. – váltott nagyon komoly hangnemre. – Ő más, mint a többi. Ne szalaszd el! – ezzel a záró mondattal ő is távozott.

5. Rész

Hello babáim! Megjött az 5. rész is. :D Remélem tetszik! Őszintén szólva eddig ez a kedvencem.  Hagyjatok nyomot magatok után! :) (Nagyon köszönöm a több mint 350 oldalmegjelenítést! )

Jó olvasást!

 

A zuhanyzóból kilépve, magamra csavartam a törölközőt és kiléptem a szobámba. A ma megvásárolt ruhámat magamra húztam egy szexi, fekete csipkés fehérnemű szettel.

Mellé a szintén ma vásárolt platformomat vettem fel. Hajamat belokniztam és hagytam, hogy vállamra omoljon. Legalább háromszor fogat mostam. Miután túl voltam a negyediken is nekiláttam a sminkemnek. Fekete-fehér, füstös szemeket varázsoltam magamnak, mellé egy bőrszínű rúzst társítottam. A végeredmény nagyon is tetszett. Niall pontosan hat órakor dudált kintről, hogy menjek ki. Elköszöntöm Pezz-től (így szoktam őt becézni), ő sok szerencsét kívánt, majd elindultam kifelé. Niall egy vadonatúj – legalábbis annak látszott – Jaguar-ral állított ide. A mi közös kocsink Perrie-vel ehhez képest egy összetákolt valami kerekekkel. A szöszi udvariasan kiszállt üdvözölt, majd kitárta előttem az ajtót arra várva, hogy beszálljak, amit meg is tettem. Mikor beültem az autóba valami féle szorongás lett rajtam úrrá. A kocsikázás csendben telt el pontosabban az a 20 perc. Megérkeztünk a város legdrágább és legpuccosabb étterme elé. Én ezt soha nem engedhettem volna meg magamnak, maximum, ha három hónapig spórolok. Úriember módjára kinyitotta az anyósfelőli oldalon az ajtót, ezzel kisegítve engem az autóból. Kezét lassan csúsztatta az enyémbe, ujjait az enyémbe gabalyította. Az étterem ajtaját elérve egy idős férfi ellenőrizte az asztalfoglalásunkat, majd a helyünkre vezetett. Kellemes hangulata volt a teremnek ahol az asztalunk állt, a zene is nyugtatólag hatott a feszült idegeimre.

-Kiválasztották, hogy mit szeretnének fogyasztani? – kérdezte egy 50 éveiben járó morcos férfi.

-Igen, én egy kippers-t kérnék (füstölt hal), és egy pohár fehér bort. – válaszoltam kérdésére még mindig az étlapba mélyedve.

-Én egy steak-et közepesen átsütve és mellé úgyszintén egy pohár fehér bort. – mondta udvariasan Niall.

-Azonnal hozom. – ezzel el is tűnt. Ketten maradtunk és kínos csend állt be közénk. UTÁLOM a kínos csendet! A pincér nem sokkal később megérkezett az ételekkel és az italunkkal. Itt, de gyors a kiszolgálás. Megköszöntük, majd nekiláttunk elfogyasztani a vacsoránkat. Végre elkezdtünk társalogni, ami egész jó volt. Sokat nevettünk és már csak azt vettem észre, hogy a kocsijában ülök.

-Hozzám? – kérdezte mindvégig a szemembe nézve. Ezt nem gondolhatja komolyan, az első randi után még van képe megkérdezni???

-Én nem igazán állok még készen arra, hogy az első randi után megtegyem. – az ujjamat kezdtem el piszkálni, mivel nagyon érdekes volt.

-Nem ilyenre gondoltam te kis butus. – vigyorodott el. – Csak megmutatnék valamit.

-Ohh – csapott arcon a felismerés, hogy nem is arra gondolt, amire én. – akkor felőlem mehetünk. - küldtem felé egy mosolyt, amitől az övé még nagyobb lett.     

-Hát akkor induljunk! – indította be a kocsit és már kint is volt a parkolóból. Az odafelé út hamar elment mivel folyton beszélgettünk és nevetgélünk. Kezdem megkedvelni. Megérkeztünk a házához, ami a kocsijához híven ez is csodálatos és hatalmas volt. Kiszálltunk a kocsijából és futásnak iramodtunk, mivel a felhők csak úgy ránk zúdultak. A háza bejárati ajtaját kitárta előttem és betessékelt. Belülről is gyönyörű volt. Ámulkodásomat Niall hangja zavarta meg.

-Kérsz valamit inni?

-Nem kérek, köszi. –újból elmerültem a ház csodálásában és a képek tanulmányozásában. Ide-oda kapkodtam a fejemet a fotók között és megakadt az egyik képen a szemem. Én vagyok rajta, ahogyan ma a könyvesboltban olvasgattam a könyveket. Ennek, hogy van képe rólam? Körbe jártam a szobát és újabb képekre bukkantam, ahogyan valamit tevékenykedek. Ez őrült, jutott el a tudatomig.

-Mit nézel? – ugrottam meg hangjára, felé emeltem a tekintetem. Felém közelített, mire ugyanabban a tempóban hátráltam, de ez nem tartott sokáig, mivel nekiütköztem a falnak. Niall neki támasztotta kezét a fejem felett a falnak és úgy jött még közelebb – ha ez még lehetséges-. Szája súrolta az enyémet, próbáltam elfordítani fejemet, de megfogta államat és megtartotta. Ajkait az enyémnek nyomta. Nyelvével bejutásért könyörgött, amit – természetesen - nem adtam meg.  Teljes testével nekem feszült és nem engedett el. Bal kezével a csuklómat szorította, míg a jobbal a mellettünk lévő kis asztalon keresett valamit. Kezét felemelte és meghallottam egy kis kattanást. Egy „kis” kés kattant. Amit megéreztem végigfutni a lábamon, amiből kicsordult a vérem. Én a sokktól nem tudtam mit csinálni, csak sírni, keservesen zokogni. A kést feljebb vezette egészen a ruhám szegélyéig, ahol az említett ruhadarabot kezdte szétvágni. Levágta a ruhámat rólam, egy szál fehérneműben álltam előtte és vártam, hogy mit fog tenni. Valószínűleg megfektet, majd megöl. Remegtem a félelemtől és már elmúlt a lüktető fájdalom, amit a kés és az ő erős szorítása okozott. Elmúlt minden csak a félelem maradt meg, amit legkevésbé akartam. Haza akartam menni és elfelejteni ezt az estét és mindent, ami vele kapcsolatos. Elaludni és felébredni úgy, hogy ez meg sem történt.

-Ne félj, ha nem ellenkezel, nem fog fájni. – ilyenkor mintha minden kikapcsolt volna. Vége van. Feladtam. Nem tudok tovább küzdeni és nem is érdemes.

…

Megtörtént. Igen, engem most erőszakoltak meg. És vele egyidejűleg vesztettem el a szüzességem. Nagyon fájt, rettenetesen és most itt fekszek meztelenül és némán sírok, nehogy felébresszem a mellettem alvó szörnyeteget. Megcsillant az utolsó reménysugár. Halkan felkeltem és Niall szekrényéhez vettem az irány, kivettem pár ruhadarabot és egy cipőt. Felvettem amilyen gyorsan csak tudtam és már osontam ki a házból. Ajtót becsukva magam után, elkezdtem rohanni, ahogyan bírtam. Házunkhoz érve láttam, hogy nyitva hagytam az erkélyen az ajtót szóval ott be tudnék menni, feltűnés nélkül. Felmásztam az erkélyem mellett terpeszkedő fára és már bent is voltam. Bezártam magam után és párnáim közé zuhanva, eredtek meg könnyeim. Telefonom megremegett, vagyis SMS jött. Felvettem az éjjeli szekrényemről, megnyitottam és neki kezdtem az olvasásnak – ami könnyes szemmel eléggé nehéz-.

Feladó: Niall

„Úgy sem menekülsz. Tudom, hogy hol laksz.”

Újra úrrá lett rajtam a félelem és a sírhatnék. Így keserves zokogásba kezdtem bele, míg nem álomba sírtam magam. Ott legalább nem bánhat senki.